-
V. Baldwin halála után komoly kérdéssé vált, hogy első fia, Baldwin, Hainaut grófja vagy Róbert, Niuewpoort ura legyen az örököse. Azonban Róbert felrúgta a békét, és V. Dirk holland gróffal és Vak Henrik Namuri gróffal az oldalán Baldwin ellen vonult. Végül két hónapig küzdöttek, végül Baldwin kerekedett felül. Nyolc éves uralkodása alatt jó kapcsolatot ápolt Baldwinnal, Guines
grófjával, és Vilmos angol királlyal. Végül súlyos tüdőbetegségben hunyt el negyvenöt évesen. Utóda fia, Arnulf lett. -
1067 szeptemberében Róbert, Nieuwpoort ura elfoglalta Brugge-t és visszavonulásra kényszerítette Baldwin grófot. Október 28-án Ypres-nél Baldwin vereséget szenvedett, így Mons-ba menekült. Ezután Guines grófjának, Baldwinnak a segítségével Halléhoz vonult 2.500-3.000 fős seregével. A csatában flandriai Baldwin gyalogsága felfogta Róbert 3.700 emberes hadának lovasságát, majd francia nehézlovassága hátba támadta a gyalogságot, így miután azok megfutottak, Róbert elrendelte a visszavonulást.
-
1073-ban Henrik, Namur grófja, Róbert angol király, Eustache boulogne-i gróf és Baldwin flamand gróf találkoztak Monsban, amely oka Calais területének kérése volt, illetve Hainaut grófsága. Az október 10-ei egyezmény keretein belül Baldwin megkapta Calais területét, ám maga a város Róbert kezébe került. A másik fontos egyezmény volt, hogy Baldwin átadta fiának, Arnulfnak Hainaut gróságát, illetve második fiát, Baldwint nevezte ki örökösének. Ezen kívül Arnulf elvette Henrik lányát, Margitot.
-
Miután Baldwin herceg 1075 januárjában meghalt Casselban, bátyja, Arnulf hainaut-i gróf lett VI. Baldwin örököse. Arnulfot 1075 karácsonyán nevezték csak ki hivatalosan gróffá, illetve öt éves öccsének, Róbertnek a tanítójául. Uralkodása alatt komolyan próbált beavatkozni Guines, Boulogne, Ponthieu, Amiens, Namur és Cambrai ügyeibe, így sikerült megszereznie Artres-t és Tournait. 1088-ban 17 éves fiának, Róbertnek adta Hainut-t, amivel az függetlenedet. Végül négy évvel később halt meg bőrrákban
-
1086-ban a nehézségek Flandria és Guines között háborúban csúcsosodtak ki. Végül június legvégén ostrom alá vette Arnulf gróf Ardres-t. Azonban július 16-án Fülöp de Guines gróf 2.000 emberrel hátba támadta a flamand csapatokat, akik már elfoglalták akkorra a a külső várat, és éppen a belső várat ostromolták. Végül a majd kilenc órás csatában a flamandok elfogták Fülöp fiát, Róbertet, illetve megölték a gróf öccsét, Eustache-t is. A csata a guines-i gróf teljes megadásával folytatódott hó 23-án.
-
'Rossz' Baldwinnak is nevezik, mivel apjával ellentétben keményen leszámolt az akár csak kételkedő nemesekkel is. Ez vezetett ahhoz, hogy 1096-ban Fülöp, Guines grófja letaszítja Flandria trónjáról, majd miután visszakerül, Fülöp nagybátyja ismét elfoglalja a grófságot, majd a fia örökli a trónt, akivel végül 1110-ben sikerül kiegyezni Audervickben. Ezután tizenhárom évig uralkodik, ami alatt a nemesek és a köznép kollektíven gyűlölték kegyetlensége és ridegsége miatt.
-
Fülöp - aki már korábban is harcolt Flandriával - 1096-ban a boulogne-i és a zeelandi gróffal elfoglalta Yperen május 15-én, majd öt nappal kéőbb a nemesek elüldözték a flamand grófot Gentbe és megválasztották Fülöpöt. Fülöp komolyan felkészült Baldwin visszatérésére, ezért 1101 márciusának végén elfoglalta a távollévő gróftól Gentet. Azonban a következő évben kitört a himlőjárvány Flandriában, ami a következő nyáron magát Fülöpöt is elvitte, így Baldwin visszatérhetett Flandriába már grófként.
-
1106-ban Guidó (Guy) de Guines, Guines grófja (aki Fülöp gróf testvére volt) bevonult Brugge-be 4.000 emberrel a saint-poli gróf támogatásával. Azonban nem sokkal később súlyos sebesülést szerzett, ami elfertőződött, így 1107 márciusában hosszú ágyhoz rögzött uralkodás után ötvenkét évesen elhunyt. Halálakor fia, Fülöp és Baldwin harca ismét megújult, ám fia Eustache, Boulogne grófjának segítségével április 02-án legyőzi Baldwin, így követve atyját a trónon.
-
1107 március 10-én Guidó flamand herceg meghalt, ekkor pedig III. Róbert francia király úgy döntött, Baldwin gróf segítségére sietve sereget küldött neki. Március 28-án bevonult Brugge-be, majd délre indult Tielt ostromára. Azonban néhány mérföldre az erődtől északra csapatai összeütköztek a guines-i, boulogne-i, flamand, ypereni, brugge-i és saint-poli csapatokkal. A csatában a francia erők győzelmet arattak, viszont Baldwint elfogták a sensi gróffal együtt. A csata után Fülöp lett az új gróf.
-
1107 április 11-én Baldwin békét köt Fülöppel, így visszavonul Gentbe, grófként - bár Flandriáról továbbra sem mondott le. Ezután Fülöp flamand grófként megpróbálta megöletni Baldwint, amivel kivívta alattvalói és a nemesek ellenszenvét. Végül 1109-ben elüldözik, ám ő Guines-ből továbbra is grófként viselkedik. 1109 decemberében Baldwin bevonul Brugge-be, kikiáltva magát grófnak. 1110. január 09-én végül Fülöp és Baldwin Audervickben megegyeznek, ahol Fülöp lemond a flamand grófságról Baldwinnak