-
A fővárosi labdarúgó csapatok rangadóit és a válogatott mérkőzéseit 30-40 ezres közönség látogatta
-
-
Horthy Miklós közel 25 éven át hivatalában maradt és az 1922-1944 közötti időszak névadójává vált.
-
-
IV. két alkalommal is ellátogatott Magyarországra, hogy újra elfoglalja trónját.
-
A győzelem érdekében bevezették a nyílt szavazást, s korlátozta a választójogot.
-
A Bethlen kormány lebonyolította a gazdasági konszolidáció kényes, nagy megszorításokkal járó műveletét.
Megfékezte az inflációt
új adókat vetett ki, s nagy összegű külföldi kölcsönt vett fel
S új pénz a pengő bevezetése -
Mint egy 40 százalékkal csökkent az ipari termelés mértéke.
Az állam nagyon nehezen tudta elkerülni a csődöt -
Az államcsődöt 1931-ben sikerült elhárítani, de a tornyosuló nehézségeket látva Bethlen István tízévi kormányzás után lemondott a miniszterelnökségről.
-
-
Az új miniszterelnök Nemzeti Munkaterv címmel tette közzé programját.
-
-
A gazdasági válság felébresztette az érdeklődést a vidéki emberek életmódja iránt. Önálló könyvsorozat indult a témában Magyarország felfedezése címmel.
-
A német és az olasz külügyminiszter által hozott ítélet, az úgynevezett első bécsi döntés értelmében Magyarország visszakapta a Felvidék déli, magyarok lakta sávját.
-
Amikor Németország támadást indított Csehszlovákia ellen a magyar hadsereg bevonult a Kárpátaljára, és vissza foglalta a leginkább ruszinok lakta országrészt.