-
Géza fejedelem hatalomra kerülése után egy évvel 12 követet küld Quedlinburgba a császárhoz. Először közelednek diplomáciailag a magyarok Nyugat-Európa felé.
-
Géza fejedelem fia, István elveszi a bajor herceg lányát, Gizellát. Gizza szerepe jelentős volt a magyaroszági kereszténység terjesztésében.
-
996 körül datálható, hogy megalapítja Géza az első bencés kolostort Magyarországon. Csehországból jönnek szerzetesek.
-
A nyugati és keleti hagyományok ütközésének jelképe István és Koppány harca. István legyőzi rokonát Koppányt, így a primogenitúra elvei szerint ő az örököse Gézának.
-
István koronát kap (valószínűleg) a pápától, mellyel Asztrik, (később) első esztergomi érsek koronázza meg.
-
A magyar uralkodó megkapta az egyházszervezés jogát, így a magyar egyház függetlenül fejlődhetett, mely nagyban hozzájárult, ahhoz, hogy maga az állam is önállóan tudott fejlődni a Német-római Birodalomtól.
-
Istvánnak egyenként kellett legyőzni a magyar törzsfőket, hogy megszilárdítsa hatalmát az egész ország felett. Koppány után az egyik legjelentősebb urat, az erdélyi Gyulát győzte le.
-
A veszprémi püspökség adománylevele vármegyéket és várispánságot említ. A vármegyerendszer kialakítása az állam kialakításának egyik alappillére.
-
1028-ban István legyőzi az utolsó nagy belpolitikai ellenfelét, Ajtonyt.
-
II. Konrád, német-római császár támadása Magyarország ellen. A magyar állam első komoly külpolitikai támadása, mely a német csapatok vereségével végződik.