-
Az Európai Unió abból a célból jön létre, hogy véget vessen a szomszédos európai országok közötti véres háborúknak, amelyek közül a legrettenetesebb a második világháború volt.
-
- május 9-én hangzott el Párizsban, a tárca vezetőjének, Robert Schumannak az a nyilatkozata, amely elvi megfontolásai és történelmi formátumú indítványai alapján - európai integráció építése gazdasági együttműködéssel, a francia-német együttműködés biztonsági garanciáinak megteremtése, a világháborús ellenfelek megbékélésének intézményes elősegítése - `Schuman-tervként` került a diplomáciatörténetbe. https://mult-kor.hu/cikk.php?id=9715
-
Az Európai Szén- és Acélközösség más néven Montánunió egy 1951-ben alapított nemzetközi szervezet, amit 6 állam: Franciaország, az NSZK, Olaszország, Belgium, Luxemburg és Hollandia hozott létre az acél- és szénkészletek kezelésére a tagállamok területén a hidegháború alatt.
-
Az Európai Parlament az Európai Unió parlamentáris testülete, amelyet az EU állampolgárai 1979-től közvetlenül választanak 5 éves időtartamra. Az Európai Unió Tanácsával, és az Európai Bizottsággal együtt alkotja az EU törvényhozói hatalmi ágát. Hivatalosan a székhelye Strasbourg, de Brüsszelben is ülésezik.
-
Az Európai Unió Bírósága (más néven Európai Bíróság) az Európai Unió (EU) legfelsőbb igazságszolgáltatási szerve, székhelye Luxembourg.
https://europa.eu/european-union/about-eu/institutions-bodies/court-justice_hu -
A római szerződés vagy más néven EGK-szerződés Franciaország, az NSZK, Olaszország és a Benelux államok által 1957. március 25-én Rómában aláírt, és 1958. január 1-jén hatályba léptetett nemzetközi szerződés, amely létrehozta az Európai Gazdasági Közösséget.
-
Az Európai Bizottság az Európai Unió döntés-előkészítő, végrehajtó, döntéshozó, ellenőrző és képviseleti szerve. Az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa mellett egyike az EU három fő kormányzati intézményének.
-
A 60-as években a gazdasági növekedés töretlen, amit az is elősegít, hogy az EU-országok között folyó kereskedelemben megszűnnek a vámok. A tagállamok megegyeznek az élelmiszer-termelés közös szabályozásában is, ezzel sikerül leküzdeniük az élelmiszerhiányt; hamarosan már az élelmiszer-felesleg okoz fejtörést.
-
- augusztus 13-án szögesdróttal választották el Berlin keleti és nyugati felét. Ezt a szögesdrótot váltotta fel később a betonból épült és védelmi zónákkal határolt fal. Létezésének szűk három évtizede alatt a fal egyre kifinomultabb, a szökést szinte teljesen lehetetlenné tevő határzárrá alakult át.
-
Az Európai Unió Tanácsa az Európai Parlamenttel közösen alkotja az Európai Unió jogalkotó szervét. Minden tagállam kormányának a miniszterét tartalmazza.
-
1967-1993 az Európai Szén- és Acélközösségnek (ESZAK), az Európai Gazdasági Közösségnek (EGK) és az Európai Atomenergia Közösségnek (Euratom) összefoglaló neve. Az EGK Minisztereinek Tanácsa dönt a közvetett adóztatás harmonizálásáról, a hozzáadottérték-adó elvének elfogadásáról, valamint jóváhagyja a Közösség első középtávú gazdaságpolitikai programját, amely meghatározza a Közösség célkitűzéseit az elkövetkező évekre.
https://europa.eu/european-union/about-eu/history/1960-1969/1967_hu -
1968 májusában a párizsi egyetem nanterre-i fakultásáról indult, ahol a diákok radikális egyetemi reformokat követeltek, és hevesen támadták a fogyasztói társadalmat.
A Cultura Magazin cikke csak engedéllyel másolható.
https://bolt.rubicon.hu/blogs/onlineplusz/parizs-1968 -
Az 1973. októberi rövid, ám véres arab-izraeli háború eredményeként energiaválság és gazdasági nehézségek köszöntenek be Európában. Véget érnek az utolsó jobboldali európai diktatúrák: 1974-ben Portugáliában megbukik a Salazar-rezsim, a következő évben Spanyolországban meghal Franco tábornok.
-
-
-
-
Az Európai Tanács az Európai Unió állam-, illetve kormányfőit, valamint az Európai Bizottság elnökét tömörítő uniós intézmény. Az 1974-től létrejött rendszeres találkozók sorát intézményesítették, eredetileg évente kétszer ülésezett, de az utóbbi években több találkozó is volt az EU-t érintő kulcsfontosságú témákról.
-
Az Európai Számvevőszék az Európai Unió egyik hivatalos intézménye, melynek feladata ellenőrizni az Európai Unió intézményeinek pénzügyeit, valamint az európai forrásokból részesedő, illetve azokat kezelő szervezetek pénzügyeit és gazdálkodását.
-
-
1979 márciusában élesztették újjá. Fő cél: a monetáris stabilitás övezetének megteremtése.
-
Az európai valutaegység (angolul European Currency Unit, rövidítve ECU) az Európai Közösség, majd az Európai Unió valutája volt 1979-től 1999-ig, az euró bevezetéséig. Az ECU rövidítés egyben utalás volt egy régi francia pénznemre, az écu-re.
-
A gdanski hajógyárban 1980 nyarán lezajlott sztrájk nyomán Európa, sőt az egész világ megismerkedik a lengyel Szolidaritás szakszervezet és vezetője, Lech Walesa nevével.
-
-
A schengeni egyezmény az Európai Unió (EU) első és harmadik pillérének része, amely elsősorban a belső határőrizet megszüntetését és a külső határok közös ellenőrzését jelenti.
-
-
-
Sorsdöntő politikai átalakulások közepette 1989. november 9-én leomlik a berlini fal. 28 év után újra megnyílik a Kelet- és Nyugat-Németországot elválasztó határ. Németország 1990 októberében újraegyesül.
-
A közép- és kelet-európai kommunista rendszerek bukásával Európa népei közelebb kerülnek egymáshoz. 1993-ra megvalósul az egységes piac és a négy szabadság: az áruk, a szolgáltatások, a személyek és a tőke szabad áramlása.
-
A tagállamok kül- és pénzügyminiszterei Maastrichtban aláírják az Európai Unióról szóló szerződést.
https://www.europarl.europa.eu/about-parliament/hu/in-the-past/the-parliament-and-the-treaties/maastricht-treaty -
-
-
-
-
-
Az Európai Tanács amszterdami ülésén konszenzus születik az Amszterdami Szerződés tervezetéről. A Tanács több, a gazdasági és monetáris unió harmadik szakaszába való gördülékeny átlépés megkönnyítését célzó javaslatot is jóváhagy, állásfoglalást fogad el a növekedés és foglalkoztatás témájában, és zöld utat ad a további bővítésnek.
-
Az Európai Központi Bank az eurózóna közös valutájának, az eurónak a központi bankja, de alaptőkéjét az Európai Unió tagállamai adják össze.
-
Az Európai Tanács nizzai ülése. A Tanács kijelenti, hogy szorgalmazza az Európai Unió Tanácsa, az Európai Parlament és a Bizottság által közösen kihirdetett Alapjogi Charta minél szélesebb körű terjesztését az Unió polgárai körében.
https://www.europarl.europa.eu/factsheets/hu/sheet/4/a-nizzai-szerzodes-es-az-europa-jovojevel-foglalkozo-konvent -
Sok európai polgár számára az euró a hivatalos nemzeti fizetőeszköz. 2000 és 2009 között egyre több ország vezeti be az eurót. 2001. szeptember 11-én eltérített repülőgépek csapódnak New York-i és washingtoni épületekbe. Erre válaszul indult meg az ún. terrorizmus elleni háború. Az EU országai sokkal szorosabbra fonják együttműködésüket a bűnüldözés javítása érdekében.
-
Az euróövezet tizenkét részt vevő országában (Ausztria, Belgium, Finnország, Franciaország, Németország, Görögország, Írország, Olaszország, Luxemburg, Hollandia, Portugália és Spanyolország) megkezdődik az euróérmék és -bankjegyek forgalma.
https://europa.eu/european-union/about-eu/euro/history-and-purpose-euro_hu -
Hatályba lép a Csatlakozási Szerződés, és ezzel az Európai Unió történetében mind területileg, mind a sokféleség tekintetében a legjelentősebb bővítés megy végbe. A 10 új csatlakozó ország – Ciprus, a Cseh Köztársaság, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Málta, Szlovákia és Szlovénia – együttesen több mint 100 millió polgárral gyarapítja a Közösség lakosságát.
-
-
-
A Lisszaboni Szerződés, amelyet Lisszabonban, 2007. december 13-án írtak alá, az Európai Unió (EU) működését tette hatékonyabbá az alapszerződések korábbi változatainak módosításával. A szerződés kinyilvánított célja volt, hogy „lezárják az amszterdami szerződéssel és a nizzai szerződéssel megkezdett folyamatot, amely arra irányul, hogy megerősítse az Unió hatékonyságát és demokratikus legitimitását, valamint javítsa egységes fellépését”.
-
3 pilléres működés megszületése
közös külügyi képviselő
https://www.europarl.europa.eu/factsheets/hu/sheet/5/a-lisszaboni-szerzodes -
A globális gazdasági válság kemény csapást mér Európára. Az EU számos országnak segítséget nyújt. Létrejön a bankunió, amely az európai bankrendszer biztonságát és megbízhatóságát hivatott javítani. 2012 decemberében az Európai Unió nyeri el a Nobel-békedíjat. A Közel-Keleten, illetve a világ számos más országában és régiójában elhatalmasodik a vallási fanatizmus, ami feszültségekhez és háborúkhoz vezet. Rengetegen hagyják el otthonukat és keresnek menedéket Európában.
-
-
Javaslattevő népszavazás az Egyesült Királyság EU-tagságáról
https://hu.wikipedia.org/wiki/2016-os_n%C3%A9pszavaz%C3%A1s_az_Egyes%C3%BClt_Kir%C3%A1lys%C3%A1g_EU-tags%C3%A1g%C3%A1r%C3%B3l -
A Sargentini-jelentés az Európai Parlament által 2018-ban Magyarországnak címzett, indoklással ellátott felszólítás az Európai Unió (EU) alapszerződésének és alapértékeinek betartására.
A Kormány 131 oldalas dokumentumban cáfolja a 7. cikkely szerinti eljárást megelőző bevándorláspárti Sargentini-jelentés állításait.
https://www.kormany.hu/hu/miniszterelnokseg/europai-unios-kapcsolatokert-felelos-allamtitkar/hirek/a-kormany-cafolja-a-sargentini-jelentesben-megfogalmazott-vadakat -