-
József Attila, 1905. 11.04-én megszületett Budapesten, Ferencvárosban.
-
Csupán hároméves volt, amikor az apa 1908. július 1-jén elhagyta őket.
-
Sokat betegeskedett, 1913 vége felé súlyos tüdőgyulladás döntötte ágynak.
-
1914 első felében Jolán nővérével történt egyik heves vita után Attila először próbált öngyilkos lenni: lúgkővel akarta megmérgezni magát, de helyette tévedésből keményítőt ivott.
-
- szeptember elején az internátusba kezdett dolgozni, hogy anyagi helyzetén javítson, tanítást vállalt.
-
A szegedi Színház és Társaság 1922. november 1-jén jelentette meg Távol zongora mellett és Ősapám című verseit, szerzőjük néhány mondatos bemutatásával együtt. Eme közléssel kezdetét vette költői pályája.
-
1922 őszén Juhász Gyula biztatásával megjelent első verseskötete, a Szépség koldusa, összesen háromszáz példányban, ebből száz famentes papíron. A kötetet Szegeden adták ki Juhász előszavával, a füzetet hirdette a Makói Friss Újság november 12-i száma.
-
- szeptember 13-án a Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem magyar–francia–filozófia szakos hallgatója lett. Szeptember 19-én iktatták be egyetemi polgárnak.
-
A Szeged című napilap közölte 1925. március 25-én a költő Tiszta szívvel című versét.
https://www.youtube.com/watch?v=ZxHGcsnt1SQ -
1931
1931 júniusában megjelent az illegális kommunista párt irányvonalát követő, Valóság című folyóirat első és egyben egyetlen száma, amelyet József Attila és Fejtő Ferenc szerkesztett.
1934 elején kapcsolata megszakadt a kommunista mozgalommal.
http://magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/jozsefa/jaelet5.htm -
József Attila, 1937. december 3-án meghalt Balatonszárszón.