-
Budapesten, Ferencvárosban született a Gát utca 3. szám alatt. Hatodik gyermekként jött a világra, három testvére még az ő születése előtt meghalt. Apja József Áron (1871–1937), anyja Pőcze Borbála (1875–1919). Nővérei József Jolán (1899–1950) és József Etelka (1903–2004).
-
A család úgy tudta, elindult szerencsét próbálni Amerikába, valójában Romániába ment, de családját végleg magára hagyta.
-
Mivel anyjuk nagy nehézségek árán sem tudta eltartani őket, a gyerekek nevelőszülőkhöz kerültek Öcsödre.
-
A testvérek visszakerültek Budapestre az anyjukhoz.
-
Méhrákban halt meg. Halála nagy nyomot hagyott a költészetében.
-
A Szeged című napilap közölte a költő Tiszta szívvel című versét. Horger Antal professzor március 30-án magához hívatta József Attilát, és két tanú jelenlétében a tanári pályától eltanácsolta.
-
József Attila pszichiátere, akibe beleszeretett. A pszichoanalitikus „hasadásos elmezavart” (skizofrénia) diagnosztizált József Attila esetében. Több mai pszichiáter szerint ez a diagnózis, amely a pszichiátria illetve a pszichoterápia és természetesen a gyógyszeripar akkori állapotának fejletlenségét tükrözi, hibás volt, és hozzájárult a költő életének tragikusabbra fordulásához;
-
A balatonszárszói vasútállomáson lett egyesek szerint öngyilkos.