-
Az ország jogos trónörökös nélkül maradt
-
Ulászló a bárók támogatásával került trónra, tehát az ő igényeik szerint kellett uralkodnia. Halála után az ország 2 részre szakadt
-
Szegény Kolumbusz ekkor még azt hitte hogy Indiába érkezett meg
-
A jobbágyság elégedetlenkedett a túlterheltség miatt és felkelést indítottak. A felkelést Szapolyai János verte le
-
10 évesen került trónra. A Csele patakban fulladt meg
-
Luther Márton közbelépett az egyház megújítása érdekében. Létrehozta az evangélikus egyházat.
-
Az Erdélyi fejedelemség uralkodója volt
-
A Királyi Magyarország uralkodója volt
-
A konyaki liga egy Habsburgellenes összefogás volt, fő résztvevői Franciaország, az Itáliai államok és az Oszmán bir. voltak. Nem sokkal ezután történt a Mohácsi csata.
-
A református egyház létrejötte. A legtöbb reformátusközség Svájcban, Franciaországban, Lengyelországon és Magyarországon alakult ki.
-
Ferdinánd és Szapolyai titokban egyezséget kötöttek arról, hogy elismerik egymás királyságát, de Szapolyai halála után Ferdinánd örökli az országot, még ha Jánosnak gyereke is születne
-
A törökök csellel foglalták el Budát. Az ország ezután 3 részre szakadt.
-
A hadjárat célja Erdély elszigetelése volt a Királyi Magyarországtól. Számos várat foglaltak el (Szolnok, Temesvár, Veszprém...) Eger ellenált az ostromnak.
-
-
A várat Zrínyi Miklós és csapata az utolsó csepp vérükig védte