Megélhetési okokból különböző hivatalokat vállalt, mint óraadó tanár dolgozott a kisújszállási gimnáziumban, valamint tisztviselő volt a kultuszminisztériumban, később pedig a Központi Statisztikai Hivatalban.
Mikszáth Kálmán hívására Az Újság gyermekrovatának szerkesztője lett.
Period: to
Feleségül veszi Holics Eugéniiát (Jankát)- öngyilkosságáig tart házasságuk
A Nyugatban megjelent a Hét krajcár című novellája
házat építtetett Leányfalun
A fronton önkéntes haditudósítóként dolgozott
Megírta a földtörvény kiskátéját
A Kisfaludi társaság tagja lett
Légy jó mindhalálig megjelenése
Megismerkedett Simonyi Mária színésznővel
Feleségül vette Simonyi Máriát
Megkapta a Rothermere-díjat
Találkozott Littkey Erzsébettel, Csibével, akit később lányává fogadott
Szakított második feleségével, Simonyi Máriával is