-
-
-
-
-
-
-
-
Óraadó tanár kisújszálláson, tisztviselő a kultuszminisztériumban, majd a Központi Statisztikai Hivatalban.
-
Az Újság című napilap munkatársa
-
-
Feleségül veszi Holics Eugéniát (Jankát).
Kisfia születik, aki nyolchónaposan meghal. -
Az Országos Monográfia Vállalat segédszerkesztője.
-
Megjelent Erdő-mező világa című állatmese-gyűjteménye és Hét krajcár című novellája a Nyugatban.
-
Közzétette első novelláskötetét (Hét krajcár).
-
-
Haditudósítóként járta a frontot, riportokat írt, de háborús illúziói hamar eltűntek.
-
A megalakuló Vörösmarty Akadémia alelnöke
-
Kisfaludy Társaság tagja, valamint sokat írt.
-
-
Több felvidéki előadókörúton járt, megismerkedett az ottani magyar fiatalság radikális nézeteivel.
-
Babitscsal közösen szerkesztette a Nyugatot; Móriczé volt a prózarovat.
-
Cikket ír a Nyugatba, ami miatt több megye hazafiatlansággal vádolja.
-
Fiatal íróktól adott ki prózaantológiát (Mai dekameron).
-
-
Az Írók Gazdasági Egyesülete (IGE) elnökévé választották.
-
Megismerkedett Littkei Erzsébettel (Csibe), több írásának modelljével.
-
Felbomlott házassága, Leányfalura költözött.
-
Szabó Páltól átvette és szerkesztette a Kelet Népét.
-
Magvető címmel magyar irodalmi antológiát adott ki, népszerűsítési céllal átírta Kemény Zsigmond (Rajongók) és Tolnai Lajos (A nemes vér) regényét.
-
Amikor Leányfalun, a telefonon meghallja, hogy Gyöngyi lányának gyermeke született, meghatottságában leejti a kagylót - agyvérzést kap.
-
A budapesti Korányi klinikán 1942. szeptember 4-én, hajnali három órakor hunyt el.