-
Korzika, Ajaccio, kisnemesi család
-
Kiemelkedő matematikai, történelmi, földrajzi tudása volt. A különféle nyelvek (latin, német) elsajátítása egyátalán nem ment neki.
-
Hadnaggyá nevezik ki az ekkor 16 éves ifjút, és szolgálatba is áll, ezzel a katonai pályára lép
-
Napóleon eljegyzi a bátyja feleségének a húgát, Désirée Clary-t.
-
Napóleon sorra gyűjtötte be a győzelmeket különféle helyszíneken: Észak-Itáliában és Egyiptomban is megfordult. Ebben az időszakban a szerelem is rátalált az egyre sikeresebb ifjúra.
-
Napóleon elveszi Josephine de Beauharnais-t, és felbontja eljegyzését a másik lánnyal.
-
Az Arcole falu mellett lévő hídnál történt a csata, erről is kapta nevét. A Napóleon vezette sereg sikeresen elvágta az osztrákokat Észak-Itáliától az arcole-i híd elfoglalásával. Ez az egyik legjelentősebb győzelme, mely a ranglétrán is feljebb tolta.
-
A sikeres hadvezér bicskája is beletört az angolok flottájába, mikor próbálta előlük elvágni az Indiába vezető kereskedelmi útvonalat
-
Napóleon egy államcsínnyel átveszi a hatalmat Franciaországban, ő lesz az első konzul, aki az 1799-es alkotmány értelmében kormányozza az országot. Az egyeduralom ellenére a társadalom széles körében nagy volt a népszerűsége.
-
Napóleon ezen időszak alatt gazdasági és társadalmi előrelépéseket is tett: Konszolidálódott az emberek közötti viszony, biztonságban érezték megukat.
-
Bonaparte Napóleon megalapítja a Francia Nemzeti Bankot, és megerősíti a frankot, bevezeti a merkantilista gazdaságpolitikát.
-
A konzuli rendszer vége előtt kiadott polgári törvénykönyv, avagy a Code Civil jogilag a polgárokat egyenlőnek állapította meg, és védte a magántulajdont. Ezeken kívül még a családok fontosságát is kiemeli, valamint a családfők jogait is kibővíti.
-
Az egyeduralom kiépítéséhez Napóleon következő célja a császári cím megszerzése volt, melyet el is ért, és további csatákkal rengeteg győzelmet aratott.
-
Napóleont több csata segítette ehhez a címhez:
• Először, 1805-ben, a három császár csatájában elsöprő győzelmet arat az oroszok és osztrákok ellen, mely után feldarabolódik a Német-római Császárság 1806-ban.
• Friedlandnél, Jénanál, Ulmnél, és Wagramnál is győzelmeket arat seregével. -
Napóleon már küzdött az angol flotta ellen, és belátta, hogy nem lesz könnyű velük elbánni. 1805-ben megismétlődött a császár angolok elleni veresége: A Nelson admirális vezette angol hadsereg legyőzte Napóleont. A francia vezető ezután új eszközhöz folyamodott: Elvágta az angolokat a főbb európai kereskedelmi útvonalaktól. Ez sajnos csak részben volt sikeres, mert Angliának akkor rengeteg gyarmata volt világszerte.
-
Miután a császár ismételten megverte az osztrákokat, Ferenc császár neki ajánlja lányát, Mária Lujzát. Az előző feleségét a francia császár olyan hirtelenséggel dobta ki, mint az első eljegyzett lányt.
-
1812-ben megütközött egymással Napóleon és "Tél tábornok". A hideggel még a legjobb európai hadsereg, a franciák sem tudtak megküzdeni, míg az oroszok igencsak jól érezték megukat, mert már alkalmazkodtak az ottani körülményekhez. Az ellátás akadozott, és a hazatérés során a sereg oroszlánrésze halálra fagyott. Ez a súlyos vereség előre jelezte a dicső időszak végét.
-
Napóleon döntő vereséget szenved az ellene összefogó népektől. Ennek az lett a következménye, hogy lemondásra kényszerítették, majd Elba szigetére száműzték.
-
Waterloonál végleges vereséget szenved Napóleon támogatóival egyetemben. Ezután ismét száműzetésre ítélik Szent Ilona szigetére.
-
Az első Napóleon-féle császárság bukása után kísérletet tesz Bonaparte Napóleon a visszatérésre, de ez mindössze közel 100 napig tartott.
-
Napóleon Szent Ilona szigetén élt száműzetésben egészen a haláláig.
-
Napóleon a Waterloo-i vereség után Szent Ilona szigetén marad, és ott is hal meg.
-
Napóleonnak 1811-ben született egy fia, akit az anyja magával vitt Ausztriába, ahol nevelkedett és művelődött. Sajnos sokat betegeskedett, halálát tuberkolózis okozta 1832-ben.