-
Nagyszalonkán született egy szegény család tizedik gyermekekén (testvérei közül csak egy maradt életben). Anyja Megyeri Sára, apja pedig Arany György.
-
Felbehagyja tanulmanyait a szineszet kedveert, de egy szornyu alma miatt varatlanul hazater (szuleit holtan latta almaban)
-
Feleségül veszi Ercsey Juliannát.
-
A gyereket Juliskának nevezik el.
-
A gyerek a László nevet kapja.
-
Ebben az időszakban írja meg a Toldit, amellyel ismerté válik. Megpróbálkozik a nemzetét buzdító költő szerepével, viszont (ellentétben Petőfivel) ez a szerepkör számára idegen.
-
Megírja a Toldit a Kisfaludy pályázatra. Ez meghozza számára a sikert és az elismerést illetve barátságot köt Petőfivel.
-
Nem nagyon ír verses epikai alkotást inkább elégiko-ódákat, ironikus elégiákatt és balladákat vet papírra. A költeményeire a rezignált lemondó szemlélet jellemző (a szabadságharc bukása közbejátszhatott Arany lelkiállapotába)
-
És ennek okán Pestre költözik.
-
Főleg irodalomszervezői és szerkesztői feladatokat lát el. Szerkeszti a Szépirodalmi figyelőt és a Koszorút is. Kevés jelentős alkotása van ebből az időszakból, az egyetlen dolog amit érdemes megemlíteni az a Buda halála című eposza, amit a műfaj népszerűsítése miatt készített el.
-
Ezt a korszakot maga Arany János nevezte el így. Az ebben az időszakban megírt lírai alkotások és balladák közül számos remekmű került ki. Ezekben a művekben már nem fogta vissza Aranyt a közönség elvárása és saját szemérmessége.
-
1882 október 17.-én a Petőfi szobor avatásnál tüdőgyulladást kap és nem sokkal később belehal.