-
Mária Terézia vezette be a NRB pénznemének egységesítése céljából.
-
1848 nyarán Kossuth Lajos pénzügyminiszter azzal próbálta stabilizálni az ország pénzügyi helyzetét, hogy az udvar tiltakozása ellenére önálló magyar bankjegyet bocsátott ki forint néven. A szabadságharc kitörése után az ország magyar ellenőrzés alatti területein ez a papírpénz volt forgalomban.
http://tortenelemcikkek.hu/node/243 -
Soha nem került forgalomba
-
A kiegyezés után az Osztrák–Magyar Monarchia pénznemeként bevezették az osztrák-magyar forintot. Ez először fémpénzként jelent meg. Ezt követte a közös papírpénz bevezetése.
-
A korona váltópénze
-
-
A XIX. században világszerte fokozódott az ezüsttermelés. Az Európába áramló ezüst az ezüstalapú valuták leértékelődéséhez, válságához vezetett. A kiutat az aranyalapra való áttérés jelentette. nWekerle Sándor pénzügyminiszter terjesztette elő az aranyvaluta bevezetésének javaslatát.
1900-tól kezdve a korona volt az egyetlen hivatalos pénznem a monarchiában. -
Az önálló magyar jegybank, a Magyar Nemzeti Bank részvénytársasági formában 1924. június 24-én kezdte meg munkáját. Első elnöke Popovics Sándor volt. A központi bank teremtette meg az első világháborút követően inflálódott korona stabilizációját, majd kibocsátotta az új valutát, a pengőt.
https://www.mnb.hu/a-jegybank/informaciok-a-jegybankrol/az-mnb-tortenete -
Átszámítási aránya: 1 Pengő = 12.500 korona, 1 pengő = 100 fillér. A pengő elnevezést már a pénznem bevezetése előtt is használták a (nemes)fémpénzek megjelölésére, vagyis olyan pénzekre, melyek szép pengő hangot adtak ki, mikor szilárd felülethez ütötték.
-
A válság Magyarországot egy évvel később érte el. A magyar kormány 1931. július 13-án 3 napos bankzárlatot rendelt el, hogy megakadályozza az arany és devizakészlet teljes kifosztását. Olvass tovább: https://korok.webnode.hu/products/sasdi-tamas-a-nagy-gazdasagi-vilagvalsag-kovetkezmenyei-magyarorszagon-es-a-gombos-kormany-belpolitikaja/
-
A második világháború időszakában a jegybank erőfeszítései dacára a nemzeti valuta, a pengő inflációja bontakozott ki. A háború befejezését követően a pengő értékvesztése a világtörténelem eddigi legnagyobb méretű pénzromlását produkálta.
-
A Magyar Nemzeti Bank közreműködésével valósult meg a stabilizáció, az új fizetőeszköz, a forint.
-
-
-
-
-
-
A fillér a magyarországi pénznemek váltópénzeinek elnevezése 1892 óta. Egyszázadát érte az osztrák–magyar koronának, a magyar koronának, a pengőnek, majd a forintnak is.Az utolsó fillérérmét, az ötvenfillérest 1999-ben vonták ki a forgalomból
-
Közös tisztelgésünk tanúja az új bankjegy. Fohajtás elodeink, oseink elott. Ezer év közös múltjára emlékeztet. A teremto akaratra, mely ma is élo, önálló államot alapított pontosan ezer évvel ezelott a Kárpát-medencében.
https://www.mnb.hu/sajtoszoba/sajtokozlemenyek/2000-evi-sajtokozlemenyek/2000-forintos-emlekbankjegy -
-
-
-
A forint árfolyama az euróval, mint referenciavalutával szemben 2008. február 26-tól kezdődően szabadon lebeg, a forint mozgását a piaci erők határozzák meg.
https://www.mnb.hu/a-jegybank/informaciok-a-jegybankrol/az-mnb-tortenete -
-
Összességében tehát nagyot ugrott a hazai infláció májusban, ez azonban elsősorban az energiaárak emelkedésének volt betudható, ezért nem változott meg az a nagykép, miszerint a magyar gazdaságban az inflációs nyomás alacsony, és csak nagyon lassan növekszik.
https://www.timetoast.com/timelines/az-inflacio-tortenete-magyarorszagon -
-