-
-
Kádár leszámol a forradalmárokkal és a Rákosi rendszer kiszolgálóival.
-
A munkásőrség a levert 1956-os forradalom után, a szocialista hatalmi rendszer támogatására Magyarországon létrehozott, közvetlen pártirányítás alatt álló félkatonai szervezet
-
A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) a magyar kommunista állampárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) ifjúsági szervezete volt 1957 és 1989 között.
-
Keményvonalas kommunista politikus, miniszterelnök, 1956 után a rendszer második legfontosabb kádere, egyik jelképe, NKVD-ezredes.
-
-
Az Állami Egyházügyi Hivatal az állam és az egyházak közötti egyezményeket végrehajtó és a vallásokkal kapcsolatos egyéb feladatokat ellátó államigazgatási szerv volt a Magyar Népköztársaságban.
-
Legitimizálták Kádár hatalmát. Innentől beszélünk gulyáskommunizmusról.
-
-
A kommunista tömbben viszonylagos jólét. Magyarország a legvidámabb barakk. Nincsenek ellátási problémák, autóvásárlás, háztartási gépek, nyaralási lehetőség.
-
Kormányfőként az ő nevéhez fűződött az új gazdasági mechanizmus bevezetése.
-
Csökkent a központi tervezés szerepe és nőtt a vállalati önállóság a termelés és a beruházások terén.
Liberalizálódtak az árak, vagyis a hatóságilag rögzített árak mellett egyes termékek árai a piaci keresletnek megfelelően alakulhattak.
A központilag meghatározott bérrendszer helyét egy flexibilisebb, bizonyos korlátok között a vállalatok által meghatározott szabályozás váltotta fel. -
A Magyar Néphadsereg részt vesz Varsói Szerződés csapatainak keretein belül a csehszlovák reformtörekvéseket leverésében
-
1970-ben adták át első szakaszát a Deák Ferenc tér és Fehér út (Örs vezér tere) között. Ebben az időben csak kapukon keresztül lehetett bejutni a metró állomásaira. A vonalat eredetileg csak a Stadionok állomásig tervezték.
-
„Sztálin legjobb magyar tanítványát” 78 évesen, 1971. február 5-én érte utol a halál, földi maradványait később a Farkasréti temetőben helyezték végső nyugalomra.
http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1971_februar_5_rakosi_matyas_halala/ -
Mindszenty József Az USA budapesti nagykövetségéről külföldre távozhat
-
Mindszenty bíboros a szokástól eltérően 80. életévét betöltvén sem adta be a lemondását. A pápa üresnek nyilvánítja a püspöki széket és kinevezte Lékai Lászlót, aki azonban tiszteletből nem működött Mindszenty haláláig. Képen: Lékai
-
Rubik-kocka háromdimenziós mechanikus logikai játék, amit 1974-ben talált fel ifjabb Rubik Ernő. Ebben az időszakban több komoly magyar tudományos eredmények.
-
Lékai László veszi át a helyét a püspöki székben. Képen: Mindszenty József
-
Hivatali idejére tehető a gazdasági válság begyűrűzése, az ország eladósodása, de ezzel összefüggésben – a 80-as évek elejétől – a piaci liberalizálás is, a kisvállalkozások, GMK-k engedélyezése, a külföldi befektetők mind nagyobb arányú megjelenése, amely tényezők összességükben egyre inkább aláásták a centralizált, tervutasításos rendszert, s végül hozzájárultak az államszocializmus bukásához.
-
A Duna magyarországi és szlovákiai közös szakaszának komplex hasznosítására tervezett építmény. A vízlépcső létesítésének célja az energiatermelés, a hajózhatóság biztosítása, az árvízvédelem és területfejlesztés volt. Budapest kiszolgáltatott helyzetbe került a felette elhelyezkedő gát miatt. Kialakítása súlyos természetvédelmi károkkal járt.
-
A Charta ’77 a csehszlovák ellenzék 1977-ben közzétett politikai nyilatkozata volt, amelyet eredetileg 243 magánszemély írt alá, zömmel értelmiségiek. Hatására hazánkban is, az értelmiségi elit több mint 250 képviselője 1979-ben levelet írt Kádár Jánosnak, felszólítva az MSZMP vezetőjét, vesse latba nagy nemzetközi tekintélyét annak megakadályozása érdekében, hogy a keleti tömb országaiban politikai perek újabb hulláma kezdődjön.
-
-
A polgárok kiutazási kérelemmel fordulhattak az illetékes szervhez, de az utazás lehetőségének megtagadása gyakori volt. A célországokat kétfelé osztották: megkülönböztették a keleti, „baráti” és a nyugati, „imperialista” utazásokat. A korszak legfőbb jellemzője, hogy az úticél szerint két különböző útlevél is létezett. A szocialista országokba szóló, „keleti” (piros) útlevél könnyebben beszerezhető volt, kevesebb korlátozással járt, mint a világ többi részére szóló (kék) útlevél.
-
Magyarországon kezdte meg működését a szocialista tömb első offshore bankja, a Közép-európai Nemzetközi Bank Rt. (CIB), mely az MNB, valamint európai és japán bankok részvételével alakult. Az állami pénzügyekről hozott 1979. évi II. törvény lehetővé tette, hogy Magyarországon külföldi részvétellel–nem kizárólagos külföldi tulajdonlással–is lehessen bankot alapítani, illetve képviseletet létesíteni.
-
Az Interkozmosz program keretében nyílt lehetősége az űrbe jutni.
-
Magánkézben levő kisvállalat működése
-
Szamizdatként működött, azaz illegális publikációként.
-
1983 évi III. törvény kötelezővé tette a kettős jelölést. A törvény szerint a jelölőgyűlések résztvevői a Hazafias Népfront két hivatalos jelöltjén kívül újabb személyt is javasolhattak. Jelölt az lett, akit a minimum két jelölőgyűlés összes résztvevőjének legalább harmada támogatott.
-
Az István, a király című rockopera már a népzene, a rock és az opera hagyományait egyesítette egy olyan történelmi témában, amely fontos volt a magyarságnak. Ráadásul áttételesen szembeállította a kádári konszolidációt a mögötte húzódó morális problémákkal.
https://www.youtube.com/watch?v=1zs1f4wjmSI -
Alkotmánybíróság elődje
https://regi.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/2011_0001_520_alkotmanytan_i/ch16s05.html -
A monori találkozó a monorierdei kempingben 1985. június 14–16. között megtartott összejövetel volt, melyen az egymástól elszigetelt demokratikus ellenzék képviselőin kívül ötvenhatosok, reformközgazdászok, történészek, népi írók, a Kádár-rendszerrel szemben álló művészek is részt vettek; összesen negyvenöten. A tanácskozás mérföldkő az 1956 utáni magyar és közép-kelet-európai ellenzéki mozgalmak történetében. Főleg urbánus felfogású demokraták vettek rajta részt.
-
Első koncert a vasfüggöny mögött
-
A Petőfi térről indulva több ezer fiatal tüntet a Belvárosban és a Batthyány-örökmécsesnél, majd felterelik őket a Lánchídra, listázzák őket. A rendőrség erőszakkal lép fel, több személyt elfognak, előállítanak.
https://mult-kor.hu/20110315_a_lanchidi_csata -
Főleg a népiek találkozója. https://mult-kor.hu/20120927_25_eve_volt_a_lakiteleki_talalkozo
-
Programjában elismerte a piacgazdasági nyitás szükségességét, de a megújulást a szocializmuson belül képzelte el. Miniszterelnöksége idején vezették be a személyi jövedelemadót.
-
A Magyar Demokrata Fórum (MDF) magyarországi politikai párt volt, a rendszerváltás egyik meghatározó politikai szervezete. 1990-ben az első szabad választáson a legtöbb szavazatot szerezve négy évig a kormánykoalíció vezető pártjaként két miniszterelnököt adott az országnak. Eredetileg markánsan jobboldali, de több ideológiai áramlatot magába fogadó párt volt. A párt első elnöke Antall József
-
A népiek programja. A három "Cs": Csoóri Sándor, Csengey Dénes, Csurka István. Ők voltak az MDF fő ideológusai.
https://www.nemzetiforum.hu/uploads/4/5/5/9/45598651/lakiteleki_nyilatkozat.pdf -
-
A pártot a Kádár-rendszerrel elégedetlen, radikális főiskolás-egyetemista fiatalok hozták létre az 1980-as évek végén.
-
Magyar politikai párt volt, amely 1990 és 2010 között tagja volt az Országgyűlésnek. Politikai ideológiáját liberálisként határozta meg.
-
A rendszerváltás időszakában a Kádár-rendszerrel szembenálló ellenzéki csoportoknak, pártoknak az egyeztető fóruma. Azért tömörültek egységbe, hogy az MSZMP-vel szemben komolyabb erőt tudjanak képviselni.
-
-
-
1989 augusztus 19-én a Fertő-tó mellett úgynevezett páneurópai pikniket rendeztek, s az ebből az alkalomból ideiglenesen megnyitott osztrák-magyar határon több száz NDK-állampolgár jutott át Ausztriába.
https://mult-kor.hu/20090819_paneuropai_piknik_es_hatarnyitas_1989ben -
A Nemzeti Kerekasztal az állampárból (MSZMP), az Ellenzéki Kerekasztalból és a szakszervezetekből állt. A rendszerváltás részleteiről tárgyaltak, megegyeztek a békés átmenetről és a többpártrendszer kialakításáról.
-
Ideiglenes köztársasági elnök: Szűrös Mátyás
https://mult-kor.hu/igy-kialtottak-ki-a-harmadik-magyar-koztarsasagot-20151023
https://www.youtube.com/watch?v=NxMv9hB8PVM -
A párt 1989-ben alakult az akkori állampárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) volt tagjaiból
-
A Dunagate egy a magyarországi rendszerváltás idején lezajlott politikai alapú lehallgatási botrány közkeletű elnevezése. Nevét a roppant hasonló és világszerte ismertté vált Watergate-botrány után kapta.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Dunagate -
Az 1990-es volt a rendszerváltás utáni első országgyűlési választás Magyarországon. A választás feltételeit, a nemzeti kerekasztal tárgyalások során dolgozták ki. 89. október 20-án fogadta el az Országgyűlés a választási feltételeket, Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnök pedig végül március 25 és április 8-ára tűzte ki a választásokat. Az MDF-FKGP-KDNP koalíciójából megalakul a kormány. Antall József lesz a miniszter elnök.
MDF - 45%
SZDSZ - 24%
FKGP - 11%
MSZP - 9%
Fidesz - 5%
KDNP - 5% -
1990-ben írta alá az első szabad demokratikus választások nyomán kormányzásra készülő Magyar Demokrata Fórum és a legerősebb ellenzéki párt, a Szabad Demokraták Szövetsége a demokratikus intézmények stabilitása és az ország kormányozhatóságát érintő közjogi kérdések megoldása érdekében kötött megállapodást.
https://mult-kor.hu/a-rendszervaltas-paktuma-20150429