-
Szülei: Petrovics István és Hrúz Mária
-
5 évesen kezdte az evangélikus iskolát Kecskeméten.
-
Szabadszállásra költöztek.
-
Ide járt evangélikus kisgimnáziumba.
Latin nyelvet és szépírást tanult. -
Széna téri evangélikus és piarista gimnáziumba járt.
-
Selmeci líceumba járt. Belépett a Nemes Magyar Társaság nevű önképzőkörbe. Itt már írt verseket.
-
Pestre szökött és beállt statisztának a Pesti Magyar Színházba.
-
1839-ben katonának állt, de 1841-ben egészségi állapota miatt leszerelték.
-
Az év hátralevő részében vándorszínészként dolgozott a Dunántúlon.
-
Pápai kollégium diákja lett. Itt ismerkedett meg Jókai Mórral és barátságot kötöttek.
-
Megismerkedett Bajza Józseffel és Vörösmarty Mihállyal.
-
Megjelent első verse az Athenaeumban.
-
Debreceni vándorszínészete után gyalog ment Pestre, hogy kiadhassa verseit.
-
Egyik alapító tagja volt a Tízek Társaságának.
-
Életképek munkatársa lett.
-
Levelezett Arany Jánossal. Ez a levelezés barátsággá alakult.
-
Feleségül vette Szendrey Júliát.
-
A forradalom egyik vezéralakjává vált.
-
Megszületett fia, akit Petőfi Zoltánnak neveztek el.
-
- július 31.-én a segesvári csatában vesztette életét.