-
A szlovákok lakta Kiskőrösön született, Petrovics István és Hrúz Mária fiaként, egy polgárosodó családban.
-
Aszódon, az evangélikus gimnáziumban kezd el tanulni, de egy idő után innen apja kiveszi, mert érdeklődik a színészet iránt is.
-
Selmecen, az evangélikus líceumban tanul, de tanulmányai rosszak, és ismét a színészet felé kacsingat, ezért apja kitagadja.
-
Októberben beiratkozik a pápai gimnázium 7. osztályába, itt ismerkedik meg Jókaival is.
-
Az Athenaeum folyóiratban megjelenik első verse (Petrovics Sándor: A borozó).
-
1843 január 10-éig Borostyán álnéven a székesfehérvári színitársulat súgója és színésze.
-
A pesti Divatlap segédszerkesztője egészen 1845 márciusáig (a főszerkesztő: Vahot Imre). Az ELTE írása erről az időszakról
-
A Nemzeti Színházban A szökött katona című darabban Gémesi nótárius szerepét játssza.
-
Januárban Pestre jön, ahol többedmagával meglapítja a Tízek Társaságát - egy olyan csoportosulás, amelynek tagjai megígérik, hogy csak egy adott lapban adják ki írásaikat. Ám Vahot Imre keresztbehúzza a számításaikat, ezért Petőfi párbajra hívja ki, amiről az nem vesz tudomást.
-
Megismerkedik Szendrey Júlia művésznővel Erdélyben.
-
Bár Júlia apja ellenzi, megtartják az esküvőt.
-
Petőfi felolvassa a Nemzeti Dalt a Pilvax Kávéházban, és a márciusi ifjak vezetésével megindul a forradalom. A Rubicon "tudósít"
-
Szeptemberben katonának áll, de önfejű, önkényesen eltávozik fia születésekor, majd összekülönbözik a katonai vezetéssel szülei halála után is.
-
Július végén eltűnik a Segesvári csatában, haláláról még ma is keveset lehet tudni.