-
Apja:Petrovics István
Anyja:Hrúz Mária -
Jó anyagi körülmények
-
-
Római Katolikus Elemi Iskola
-
5 éves kora óta
-
Latint is tanult
-
Félegyházi keresetükből meglehetősen szép vagyont,házat,és földet szereztek
-
-
2 évet töltött itt,mint donatista tanuló
-
1833-34-es tanév
tanulmányi átlaga romlani kezdett -
I. grammatika osztályban,többnyire német tanulók között
1835 nyarán elsőrendű bizonyítvánnyal végezte -
Mint első eminens tanuló hagyta el az aszódi algimnáziumot
Jól beszélt németül és latinul -
-
Nagynénjét,Hrúz Annát látogatta meg három iskolatársával.
-
-
az 1838. évi árvíz elöntötte földjét és elvitte házát, egy megbízottja hűtlenül kezelte egyik bérletét, sőt peres úton megkárosította, és birtokai egy részét 1839-ben elárverezték. Egy rokona, akinek kölcsönt adott és akiért jótállott, megbukott, Petrovicsot is magával rántotta, emiatt 1840-ben már úgyszólván semmije sem maradt.
-
az 5. osztályba,első éves rétornak iratkozott be
-
-
15-én elhagyta a selmeci líceumot
-
Salkovics Péter mérnök vette magához Ostffyasszonyfára azzal a szándékkal, hogy majd a soproni líceumban fiával együtt taníttatja
-
itt táplált szerelmi ábrándjai még pár év múlva is felhangoztak költeményeiben.
-
besoroztatta magát a Gollner-féle 48. számú gyalogezredbe, hogy senkinek se legyen terhére
-
-
a szolgálat elcsigázta szervezetét.Grazban két hónapig idegláz gyötörte,az 1840 őszi nagygyakorlatok alatt vért köpött,emiatt Károlyvárosban hónapokon át a kórházban ápolták.Ezután Zágrábban tífuszt kapott,és szeptemberben újra kórházba került.Eredménytelenül gyógyították.1841. január 31-én leszerelték.február 23-án a katonai szolgálat alól felmentették és mint rokkantat többedmagával Sopronba vitték, ahol 28-án obsittal végleg elbocsátották.
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-