-
A találkozó során létrejön a Magyar Demokrata Fórum, amely ekkor még nem politikai párt, hanem az ország megújulásának lehetőségeit megvitató ellenzéki csoportosulás.
Alapítók: Bíró Zoltán, Csengey Dénes, Csoóri Sándor, Csurka István, Fekete Gyula, Für Lajos, Joó Rudolf, Kiss Gy. Csaba, Lezsák Sándor -
-
Épphogy legálisnak számító rendezvényeken folytatódik Magyarország lehetséges jövőjének megvitatása a Jurta Színházban, alkalmanként 5-800 érdeklődővel.
-
Az MDF által szervezett jelentős tömegmegmozdulás, melyen mintegy 100 ezer ember vett részt.
-
Határozottabb politikai szerepvállalás érdekében Alapítólevél, Alapszabály elfogadása, és az első elnökség megválasztása.
„A mozgalomnak a saját útján kell kibontakoznia, nem fogadja el sem a kormánypártiság, sem az ellenzékiség címkéit és választási kényszereit.” részlet az Alapítólevélből -
Elnökség megválasztása, Bíró Zoltán irodalomtörténész ügyvezető elnökké választása.
-
Antall Józsefet az MDF elnökévé választják, amely egyben a miniszterelnök-jelöltség elnyerését is jelenti.
-
164 mandátumot megszerezve (a 386-ból), az MDF nyerte a választásokat. Ugyanakkor önállóan nem tudott kormány alakítani, ezért koalícióra lépett az FKGP-vel és a KDNP-vel. Antall József miniszterelnök az MDF három pilléreként a népi-nemzeti irányzatot, a kereszténydemokráciát és a nemzeti liberalizmust jelölte meg.
-
-
Torgyán József bejelenti a kilépést, és a már korábban kettészakadt Kisgazda frakcióból végül tízen ellenzékbe vonulnak.
-
Antall József 674:536 arányban nyeri a pártelnöki posztért kiírt szavazást azzal a Csurka Istvánnal szemben, aki korábban többször nyíltan kritizálta politikáját.
-
Az MDF Országos Választmánya kizárja Csurka Istvánt, aki létrehozza saját pártját, a MIÉP-et.
-
Hosszan tartó súlyos betegséget követően elhuny Antall József. Utódja a miniszterelnöki székben Boross Péter lesz.
-
Az alapító tag, korábbi honvédelmi minisztert, Für Lajost választják a párt elnökévé.
-
Boross Péter miniszterelnök-jelölt vezetésével az MDF komoly, de nem váratlan vereséget szenved. Mindössze 38 mandátumot tud szerezni, így ellenzéki pártként folytatja az új országgyűlésben.
-
-
A X. Országos Gyűlését követően a párt Pusztai Erzsébet, Szabad György, és Szabó Iván nevével fémjelzett platformja kilépett és Magyar Demokrata Néppárt néven új pártot alapított.
-
Für Lajos távozik a pártból, és független képviselőként folytatja. Utódja a pártelnöki székben Lezsák Sándor lesz.
-
Az MDF egyedül még a parlamenti küszöböt sem tudta elérni listán, ám a Fidesszel kötött választási szövetségnek köszönhetően 17 mandátumot szerzett egyéni választókerületekből, és a kormánykoalíció tagja lett.
-
-
Dávid Ibolyát, az Orbán-kormány igazságügy miniszterét választják a párt elnökévé.
-
A Fidesz szövetségeseként indulva nem sikerül a kormányzáshoz szükséges többséget megszerezni az MSZP-SZDSZ együttműködésével szemben. Ugyanakkor 24 mandatumhoz így is hozzájut az MDF, és önálló frakciót alapít.
-
-
Az MDF önállóan indulva 5,33%-os eredményt ér el.
-
A Dávid Ibolya által követett irányvonalat kritizáló Lezsák Sándort, és a Lakitelek munkacsoportot kizárják a pártból.
-
Az 1996-ban kivélt, politikai sikereket felmutatni nem tudó párt újra csatlakozik az MDF-hez
-
Az MDF önállóan képes elérni 5% feletti listás eredményt, a Fidesz együttműködési, valamint koalíciós ajánlatát pedig elutasítja.
-
-
Csáky András, a párt országgyűlési képviselőjének kilépésével az MDF többé nem éri el a frakció fenntartásához szükséges létszámot
-
Az MDF ismét sikeresen átlépi a listás küszöböt, és képviselőt küld az EP-be.
-
Boross Péter volt miniszterelnök a párt vezetőségével való nézeteltérései miatt megszakítja kapcsolatát az MDF-el. Komoly veszteség az ismert politikus távozása.
-
Az MDF mindössze 2,67%-ot kap listán, így kiesik a parlamentből.
-
A Dávid Ibolya és Herényi Károly által képviselt irányvonal kudarcát követően új párt alapítására kerül sor, amely az MDF jogutódjaként folytatja. Ez a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség.