-
Woodrow Wilson tette fel a tudományág alapkérdését: HOGYAN LEHET ELKERÜLNI A HÁBORÚT? Ezt a kérdést kapják a gondolkodók és elkezdik vizsgálni, hogy mi lökheti a nemzetközi politikai viszonyokat a konfliktusok felé. A nevéhez köthető még az idealista Népszövetség terve és a wilsoni 14 pont.
-
Ekkor intézményesül először. (már korábban is foglalkoztak a kérdéskörrel.
-
Államok feletti szereplők bekapcsolódása a nemzetközi politikai viszonyokba. Multilaterális diplomácia megjelenése.
-
A két mainstream, akadémiailag elfogadott nézetrendszer, a liberalizmus (1919) és a realizmus (1939/48) között robban ki. Ontológiai, (lételméleti) vita, fő kérdése: mit vizsgálok?
A liberalizmus fő kérdése: mitől lesz béke?
A realizmus fő kérdése: az állami érdekek hogyan mozgatják a nemzetközi kapcsolatokat?
A realizmus fő képviselői: E. H. Carr, Hans J. Morgenthau, George Kennan
A liberalizmus fő képviselői: Woodrow Wilson, Normann Angell -
A történész-politológus 1939-ig kiadott munkájában, A húszéves válságban fejtette ki kritikáját a nemzetközi politikai viszonyok tudományának eddigi tárgyával, kérdéseivel szemben - mely szerinte utópisztikus liberalizmus, túlságosan idealista - és megnyitotta az utat egy új iránynak, a realizmusnak.
-
1948-ban HANS J. MORGENTHAU: Konfliktus az államok között című könyvében alapozza meg a tudományág MÁSODIK SZÜLETÉS-ét. Új alapkérdés: Mi robbantja ki a háborút?
-
Második nagy vita: EPISZTEMOLÓGIAI vita=ismeretelméleti vita
Egy vita arról, hogyan vizsgálhatom, hogyan szerezhetek véleményt, milyen módszerek. A természettudományi módszereket preferáló behaviorizmus és a történelemtudományi módszereket használó tradicionalizmus episztemológiai vitája az 1950-es években.
Alapvetően egy ismeretelméleti vita: milyen
módszereket lehet alkalmazni a nemzetközi politikai rendszerre, a politikatudomány
tekintetében. -
A neo-realizmus és neo-liberalizmus az 1. nagy vitából induló ontológiai vitája az 1970-es években. (Ide sorolható még a neo-marxizmus is)
Neorealizmus: a rendszerelméletet állította
középpontba; a nemzetközi rendszer struktúrája lett a meghatározó fogalom, nem a szereplők
szintjén vizsgálódott. A másik oldalon (idealista oldal) is kialakult a sajátos neoliberális
irányzat – egy liberális ellenelmélet jött létre a neorealizmussal szemben. -
Gazdasági szereplők megjelenése, a gazdasági globalizáció jelentősségének a növekedése az 1970-es években. Megjelennek az MNC-k és TNC-k, mint politikai szereplők.
Civil társadalom is belép a nemzetközi politikába, mint az NGO-k. -
Kenneth Waltz megfogalmazza a Theory of International Politics könyvében a "nagy törés" elméletét. Véleménye szerint nem az államon kívüli és belüli folyamatok választják el azt, hogy mi nemzetközi politika tárgya, hanem két rendezőelv. 1. Az államon belüli hierarchia 2. Államok közötti anarchia
-
A világgazdasági rendszer kialakulása című művében fejti ki Wallerstein a világrendszer-elméletét. A harmadik NPV vitában ezzel kialakult a neomarxista irányzat, amely szembemegy mind a liberalizmussal, mind a realizmussal. Fókusza a globális egyenlőtlenségek magyarázata.
-
Az előzőleg említett úgynevezett racionális irányzatok és a konstruktivizmus episztemológiai (ontológiaivá is válikk idővel) vitája
Konstruktivizmus alapvető különbségtétele: posztpozitivista kiindulás – a lényeg az, hogy meg kell haladni a pozitivista irányzatokat, amelyek objektív, empirikusan igazolható tényekre vezetik vissza az elméleteket. A konstruktivizmus azt hangsúlyozza, hogy különbséget kell tennünk a természeti világ durva tényei és a társadalmi tények között. -
Wendt könyvében - Social Theory of International Politics - fejti ki elméletét, miszerint a nemzetközi politika mindenekelőtt „társadalmilag megkonstruált” realitás, melyben értékeink, feltevéseink fontosak elsősorban.
A NPV negyedik, episztemológiai vitájában (poszt-pozitivista vita) a korábbi racionális, pozitivista irányzatok csapnak össze a konstruktivistákkal.
