-
Az egy milliárd bilpengős bankó már nem tudott forgalomba kerülni.
-
A pénz ellepte az utcákat, az árak 11 óra alatt duplázódtak, bankókból tekertek cigarettát.
-
A pengő nagyarányú elértéktelenedésére válszul a konszolidáció keretében a kormányzat forintot vezetett be.
-
A hiperinfláció lezárása utáni években az infláció konszolidálódott, 6 év alatt közel 250%-kal növekedtek a fogyasztói árak. A bérek ezt az emelkedést azonban nem tudták követni.
-
A szocialista tervgazdálkodás keretei között nem emelkedtek az árak, az életszínvonal valamelyest emelkedett.
-
Kádár János konszolidációjának befejezésével elkezdődött az életszínvonal emelése, az életszínvonal ez idő alatt részben a az újgazdaság és a második gazdasági modell hatására 3,4-szeresére nőtt.
-
A gazdasági rendszerváltás inflációt okozott, ezen kívül a reálbérek és az életszínvonal is csökkent. Az éves átlagos infláció 25%-os volt.
-
A forint a dollárhoz képest elértéktelenedett ez alatt az időszak alatt.
-
A 2008/9-es gazdasági válság után a nehézségek miatt a növekedés megtorpant, de az infláció így is 3-4% körül maradt.
-
2014-ben az árak átlagos 0,2%-kal csökkentek az előző évhez képest, defláció veszélye nem alakult ki.